Igen sokszor megfordulok a címben említett tetthelyen, hol metró, hol busz a célpontom. Néha, nyári nagy melegben belökök egy hideg seritalt is az egyik talponfetrengőben, az ilyen ittasellátók amúgy nagy gyűjtőhelyei a különleges arcoknak, de maga a Határ út és környéke is kincsesbánya lehet egy szociológusnak, vagy akár egy bloggernek.
Legszembetűnőbbek a metró lejárata előtt tanyázó árusok. Télen kesztyűt-lábtyűt, milka csokit egy százasért árulnak, nyáron pedig mindenféle zöldséget és gyümölcsöt. Igazi c típusú, nem az idén barnult egyedek, a bizniszt szigorúan a bőszoknyás asszonyok végzik, a lecsóbajszú, hordóhasú, tetovált embereik ( gizi, mari, lyézus, fijam feliratokkal a bőrükön ) a kocsma előtt üldögélve sasolják őket és a forgalmat, a két csoport között retkes, félmeztelen rajkók szaladgálnak. A klán hiányzó tagjai természetesen biztos a földeken és a fóliában kapálnak, permeteznek, locsolnak... Valamelyik nap a közterület éber őrei lerohanták eme "őstermelőket". A rajtaütés vége majdnem az lett, hogy rajtuk ütöttek párat a felháborodott etnikumok. Némi óbégatás után az egyenruhások eloldalogtak és minden ment tovább. Azért megnéztem volna, hogy a régi, nagyfülű világban mi lett volna a vége annak, ha egy közegre kezet emelnek. Biztos nem ez.
Néha felbukkannak cicababák, tűsarkú cipőkben egyensúlyozva a villamossíneken, mint óvatos birodalmi lépegetők a tojáskeltető telepen. Átlagban heti kettőt látok belőlük pofára esni.
Na, de haladjunk lefelé. A lépcsők aljában szokott álldogálni egy bajszos, vak férfi, egyik kezében fehér bot, másik kezét kitartja a közlekedők orra elé, benne egy pénzérmével. Megfordult a fejemben, hogy kiveszem az érmét, majd elfogadom a pacsira invitálást és belecsapok... Néha ugyanez az arc szintetizátoron klimpíroz pár veretes dalt zámbódzsimitől, hárompluszkettőtől vagy bóvligusztitól ihletve. Ez kicsit gyanús volt nekem látásügyileg, na de sztivivander is kábé annyit lát, mint egy bekötözött szemű vakond a rinocérosz seggében, mégis világhírű énekes-zongorista, a bétóven nevű arc ( a zene Mozartjára gondolok, nem a bufla kutyára a filmben ) pedig süketen komponált, így elhittem, hogy vak a pacák. Egészen addig, míg egyik reggel az újságosnál meg nem láttam, hogy a tippmix tétlapot tanulmányozza nagy buzgón. Tisztára mint a csárlifirpóék papija a filmben.
Az aluljáróban pedig besza-behu. Szó szerint. Emberforma jelenségek fetrengenek étel és bormaradékban ( illetve bornak nevezett keceli halálfejes és péti ezerjó lőrékben ), hányásban, ürülékben és vizeletben. Lábszag, szarszag, lecsómaradék és áporodott emberbűz szagkoktélja. Kiváló sportteljesítményt követel a kora reggel félálomban közlekedőktől a hajlékonyok és azok végtermékei között szlalomozni úgy, hogy senkibe és semmibe ne lépjenek bele. Olimpiai szám lehetne a dolog.
Csak halkan kérdezem meg, a fent említett embereket nem lehetne eltüntetni a picsába ezekről a közterületekről? Itt persze nem a pofára eső csajokról beszélek.
Nem gyenge élmény Budapesten a tömegközlekedési csomópontokon közlekedni, ezt bizton ki merem jelenteni. Aki pedig eme írásomat elolvasva valami jogvédő dumával elő mer állni, azt felpofoztatom a Szabó bakterrel.
Utolsó kommentek