Világéletemben sportoltam valamit, ifjú koromban egyesületben, később pedig hobbiszinten, a mozgás öröméért. Mostanában a meló miatt csak télen van rá időm, akkor otthon szoktam emelgetni a súlyzókat. Persze, ha az esti tévézés közbeni hűtőhöz való futás is sport, akkor viszont jó vagyok.

Zajlik az olimpia Londonban, a népek rúgják a bogyót, emelgetik és hajigálják a vasat, baszkodják egymást földhöz a tatamin és szőnyegen, csépelik egymást ököllel és karddal ( tényleg, Zorró ha életre kelne, nyerne olimpiát vajon? ),  víz alatt és abban-tetején küzdenek a dicsőségért. Minden elismerésem ezeké a sportembereké, akik sok esetben már kisgyerek koruk óta hajnalban kelnek és vért izzadva edzenek azért, hogy egyszer talán győzelmet szerezzenek egy világversenyen. Csodálom őket, számomra hihetetlen a teljesítményük. Pláne annak fényében, hogy szerénytelen személyem úgy úszik, mint a vízbe lökött ráverőkalapács, futóteljesítményemet meg úgy jellemezném, rövid távon lassú vagyok, a hosszút pedig nem bírom...

Jótékony fátylat borítok arra, hogy sok versenyző vizeletében se víz, se húgysav nincs lassan, viszont a gyógyszer és tesztoszterontartalmuk akkora, mintha a mintát a Bivalybasznáddallaszi csődör és bikatelep jámbor jószágaitól vették volna. Inkább tátott szájjal nézem és ájulok be a versenyszámokat, meccseket nézve.

Vannak, akik nem a teljesítményükkel, világ és olimpiai csúcsokkal váltak ismertté, mint például Eddie a sas, Eric az angolna, vagy a jamaicai füvesemberek vidám bobcsapata. Idén csatlakozott hozzájuk az erőlködéstől bepisilt súlyemelőnő.

Az én hősöm Londonban Joó Abigél cselgáncsozó nő, aki sérülten, sántikálva sem adta fel a versenyt és vigaszágon eljutott a bronzmeccsig, ahol hősiesen küzdött, de végül ötödik lett. Egy olyan térdsérüléssel versenyezve, amivel egy átlag ember táppénzre kerülve sasolna az ágyban.

Gyurta Dániel pedig világcsúccsal szerzett aranyat 200 méteres mellúszásban. Dani bejelentette, hogy lemásoltatja aranyérmét és elküldi azt a tavaly 26 évesen elhunyt norvég úszó, Alexander Dale One családjának, így tisztelegve barátja emléke előtt. Emberi és sportolói nagyságát pedig hiába igyekeznek besározni azok a baloldali, liberális szarzsákok, akik fikázzák őt ama kijelentése miatt, hogy 15 millió magyarért is úszott a döntőben. Esélytelenek.

Persze, még csak nemrég indultak a játékok, úgyhogy lesz még mit néznünk, miről írnunk-olvasnunk és természetesen izgulnunk hazánk fiaiért, lányaiért.

Ria-ria Hungária!