A főcím kissé bulváros lett, ez igaz, de ígérem, sem Fekete Dákó, sem Kiszeltüncidonatellácska vagy Béjaasszony, esetleg más megélhetési képernyőhuszár nem fog felbukkanni ebben a bejegyzésben. Kajálásról lesz szó, bár továbbra sem pályázom gasztrobloggeri babérokra.

Az egész történet már tavaly elkezdődött, mikor is egyik forró hétvégi napon Angyalkám fancsali képpel próbálgatta nadrágjait. Látván savanyú arcát, megkérdeztem, mi a baj, bár a tipikus női választ borítékoltam előre - nincs egy rongyom amit felvegyek - ezúttal tévedtem.

- Beszőkültek a nadrágjaim. - ez volt a válasz.

Ezt a fogalmat még nem ismertem, de talán azt jelentheti, hogy mosáskor véletlenül hypo, domestos, vagy oltott mész kerülhetett a mosógépbe, ezért azok kifakultak.

Megint tévedtem, illetve valójában félrehallottam, ugyanis a nadrágok nem beszőkültek, hanem beszűkültek...

- Magas hőmérsékleten mostad őket?

- Nem vicces. Felszedtem pár kilót és kinőttem majdnem az összeset. Szörnyen érzem magam, mint egy disznó.

Gondoltam, itt az idő, hogy legendás bókjaim egyikével üssem agyon a rossz kedvét drágámnak. Szemébe néztem és imígyen szóltam:

- Én így is szeretlek, ilyen kis gömbölyűen, kis malackám.

Szemmel körülbelül nyolcszor lettem kinyírva, kábé öt másodperc alatt. Éreztem, hogy taktikát kell váltanom.

- Szívecském, én így is szeretlek, ilyen kis húsosan. 

- Ne tetézd! - jött a válasz - Inkább reformáljuk meg az étkezésünket! Száműzzük a sütiket, a csülökpörköltet, a sült oldalast, a fagyit, meg minden hízlaló kaját! Segítesz nekem ebben szívem ?

- Mindenben számíthatsz rám! - vágtam rá a feleletet, miközben lelki szemeim előtt láttam magam egy sovány kecske bőrébe bújva az árok szélén legelészni...

Szó mi szó, átállítottuk az étkezésünket, párolt zöldségek és csirkemell, natur joghurt, müzli, sárgarépa+alma turmix, miegymás, semmi csécsi szalonna, fagyi, sült kolbász, pacalpöri körömmel és egyéb, tisztességes gyomorba való ételek.

Angyalkámra rámentek a régi nadrágok, én meg majd össze estem a melóban egy doboz csempe súlya alatt, egyszóval teljes diadalt arattunk a zsírégetés háborújában.

Egy őszi este apósom - aki valószínűleg nem bírta már nézni aszott fakír pofámat tovább - megajándékozott egy egész gyönyörű füstölt, illatos csülökkel. Könnybe lábadt szemekkel rebegtem elcsukló hangon köszönetet, majd a disznóság már ugrott is a fazékba.

Jött a hideg idő, vastagabb ruhák jótékony takarásával, úgyhogy angyalkám is felhagyott a fogyókúrával, végre lehetett újra jókat enni. Hiba nem is volt a dologban. Nekem pláne nem, akin igen nehezen marad meg súlyfelesleg, bármit, bármikor és bármennyit eszem.

Drágaszágom nemrég ismét diétára adta a fejét, meg tornára, ezekben lelkileg támogatom, minderre rá is világítottam valamelyik este, mikor is a fél nyolcas híradó kezdetével elkezdtem vacsorázni ( kenyér, szalonna, kolbász, májas, megdobva némi kis paradicsommal, kaliforniai paprikával, uborkával a kiskertünkből, ha már egészséges táplálkozásra adtuk a fejünket ), fél kilenc környékén ezekre ráküldtem főtt kukoricát és dinnyét, hogy ne zörögjenek odabenn magányosan.

- Minden fejben dől el Angyalkám. - közöltem negyed tízkor, a jóllakott ember bölcsességét ontva szét körém, amúgy faksui módra, ölemben egy liter fagyival - Nekem például tudod mekkora akaraterőt kellett gyűjtenem ahhoz, hogy ezt a fagyit még legyűrjem? Vagy ahhoz, hogy ne zabáljam fel egyszerre mindet, hanem hagyjak holnapra is belőle? Na de ugye kell a kalória, tudod, hogy fizikai munkát végzek. Mmmm, isteni ez a fagyi, khhömmm, ughhhrrr....

Itt sikerült félrenyelnem egy méretes csokidarabot a fagylalt tetejéről.Sikeresen leöblítettem az akadást egy kis körtés sörrel ( + 300 kalória ), majd folytattam volna eszmefuttatásomat a fogyókúráról a minden fejben dől el témakörben, de nem tettem.

Oldalra nézem és egyszerre láttam sírós és gyilkolászós tekintetet...

Nehéz dolog is ez a rohadt fogyókúra.