Mondotta ezt egykor a jóságos Matisz nagypapa, öröm é bódottág, nem máté.

Míg a Mikulás odapörkölt a rénszarvasoknak, hogy pikk-pakk körbe járja a földgolyóbist és a kéményeken keresztülpréselve puhos sörhasát becsempéssze a lábszagú kis csizmákba az ajándékokat, addig én hazafelé utaztam a metrón munkavége ürügyén. A Nagyvárad téren láttam egy ál Jolopukit ( nem volt rénszarvas fogata, ellenben volt metrószakaszjegye ) eszembe is juttatott egy esetet, mikor is kissé részegen megkergettünk egy Mikulást, aki esett-kelt a hóban menekülés közben, ahelyett, hogy megállt volna a fene nagy loholásban és adott volna nekünk ajándékot. Mondjuk, nem hinném, hogy volt a puttonyában pálinka meg sör, akkoriban a kölkök még nem örültek az ilyesmiknek.

Hazaértem és örömmel konstatáltam, hogy nálunk is járt az öreg piros kabátos, csak éppen borvirágos orrú postásnak álcázva magát. Megérkezett két várva várt könyvem a Rukkoláról. Majd felfedeztem, hogy egy Mikuláscsomagban lapít egy kürtőskalács is, Angyalkámtól.

Örültem nagyon és a világ gyermekei is meg lettek kímélve attól a merénylettől, hogy 12 órája a lábaimon lévő munkásbakancsaimat az ablakba téve megöljem a mit sem sejtő Télapót.