Péntek hajnalban arra ébredtem, hogy Angyalkám megrázza a vállamat. Rögtön elnézést kértem, hogy horkolásommal belezavartam a leendő kismama bioritmusába, de nem ez volt az ébresztés oka.

- Szívem, elfolyt a magzatvíz...

Rápillantottam a telefonomra, hajnali kettő óra negyvennyolc perc. Kipattantam az ágyból, rögtön belecsúszva a zoknimba és nadrágomba, pár pillanat múlva már cipőben és kabátban feszítettem, miközben a csipákat pöckölgettem a szemeim sarkából. Fingom nem volt, ki-kivel van, viszont gondoltam, jó lenne egy feles stresszoldásnak, de esélytelen volt a történet... Riadóztatva lettek Dóri szülei is, így 20 perc múlva már robogtunk is a Margit kórházba, én stopperoltam a fájásokat, korrekt 5 perceseket mérve.

Apás szülésre készültünk, így megvettem a "steril" ruhát, majd elfoglaltuk a kijelölt szobát és elkezdtünk vajúdni. Én rögtön hasmenést kaptam a stressztől, de valahogy azt vettem észre, hogy a leendő apuka bajai mellékeseknek tűnnek ebben a szituációban. Ezen nem lepődtem meg, hiszen hónapokon keresztül minden ismerős Dorkám pociját simogatta, hogy milyen aranyos és ügyes kismama, bezzeg az én sliccem tájékát senki nem simizte, hogy de ügyes kis gyerekcsináló szerszám vagy... Na, de ilyen a sorsa az apukáknak, a lényeg az, hogy én tudom, mi munka volt azt a minőségi vetőmagot előállítani.

Hogy oldjam a vajúdás kemény perceit, gondoltam, Mr.Bean módjára doktorosdit játszok, amin Angyalkám jót nevetett, pláne, amikor az egyik szekrényben sztetoszkóp után kutakodtam és benyitott a szülésznő. Mindketten fura fejet vágtunk, az szent. Gondoltam, ha létszámhiánnyal küzdenek, beszállok a munkába, úgy éreztem, pompás szülőorvossá váltam eme neves hajnalra. Nem kértek a munkámból...

Viszont kiderült, hogy magzatunk makacsul nem akar előbújni, így császármetszés lesz a vége a történetnek. Lezavartak vízhatlan kötésért ( ennek az ára úgy látszik, nem fért bele a nem olcsó maszek szülésbe ), majd életem legnagyobb élményét éltem át, ahogy három méterről láthattam, amint Dóri hősiesen tűri, ahogy a doki ( akit én eddig csak sarlatán titulussal illettem ) hónaljig nyúlkál benne egy vágáson keresztül, majd előkapta Botond kisfiunkat, mint egy hentes külsőt öltött bűvész a nyulat a cilinderéből. Pár pillanat múlva már segítettem fürdetni azt a kis lila-kék trutyis mukit, aki vér a vérünkből, hús a húsunkból.Mit mondjak, mikor a kezembe adták és megpusziltam a homlokát kisfiamnak, kicsordultak a könnyeim. A legboldogabb percek voltak ezek az eddigi életemben!

Másnap délután megünnepeltük azt, hogy anyuka és gyermek egészséges, bőségesen ittunk azért a nemes célért, hogy legyen bőségesen teje Dorkámnak ( nagyon nem kellett senkinek megerőszakolnia magát ivás terén, az fix). Kemény is volt másnap bemennem melózni, úgy éreztem magam, mint akit elraboltak az UFO-k, majd teleitták a testét és visszahozták azt, kissé zilált molekulákkal...

A tegnap estét már itthon töltöttük édes hármasban és mit mondjak, az a babasírás nem is veszélyes és a telerottyantott pelus sem olyan büdös.

Az élet szép.