Koszorús költőnk, Nyomasek Bobó zengeménye ihletett meg címügyileg, hiszen itt a tavasz végre. Le lehet vetni a bundákat-bundabugyikat, usankákat, mellényeket, sálat-sapkát-kesztyűt, nagyra nőtt hajzatot.

Mik is a legbiztosabb jelei annak, hogy véget ért a tél?

Először is persze az, hogy kurva jó idő van. Így, tömören és röviden. Persze, több más dolog is erre utal. Kinyíltak a virágok, rügyeznek a fák, alattuk csövesek ruhái és cipői nyíltak ki, hogy jó meleg szellő hűsítse kirügyezett lábujjaikat...

Éjjelente bagzó macskák óbégatnak minden felé, szerencsére a mi kertünket elkerülik, mégiscsak két eb őrzi azt. A kertben is elvetettem a spenótot, a galérián szépen növekednek a palánták, remélem, idén is sikeresen fogok parasztizálni.

Sándor, József, Benedek, ugye zsákszámra hozták a meleget, szerencsére csak hőfok terén, nem máshogy, meg is lepődtem volna, ha eme jeles napok alkalmából reggel zsákokkal lett volna tele a kert, amiből Terry Black, A. Roberta, és egyéb, bőrtangás srácok a Kék Osztriga bárból ugrottak volna elő. Lett volna meglepetés. Nekem is, meg nekik is...

Megjelentek a házhoz jövő hittérítők is, valami Jézusszíve brigádtól, a baromarcúaknak nem tűnt fel, hogy babakocsi van az udvarban, amiben valószínűleg gyerek alszik, bőszen zörgették a kilincset, ugattatva így a kutyákat. Igen mérges tekintettel tudakoltam meg, hogy mi a fenét akarnak, rögtön ki is jelentették, hogy szívesen visszajönnek a jövőhéten, diskurzusra Jézuskrisztusról, meg a mittom én miféle vallásukról. Közöltem a két ájtatos manóval, hogy ha itthon leszek és ráérek, szívesen véleményt cserélek velük vallásügyben, de addig talán húzzanak el mondjuk Pápuaföldre hittéríteni, ne itt  rontsák a levegőt.

Lassan eljön a kirándulások, gombászások, kerti mulatságok ideje is, végre ki lehet mozdulni a négy fal közül. Azt hiszem, mindenki erre várt.