Építőipari történeteim kifogyhatatlanok, a kalandok végtelen tárházát jelentik életemben, hogy ily fennkölten fogalmazzam meg cseppet sem lírikus eseteimet...
Pénteken fejeztünk be egy 14 lakásos társasház fürdőszobáinak felújítását, ami így elsőre nem is tűnik nagy kalandnak ugye. De ha azt is megírom ( kerület és cím nélkül ), hogy ez egy önkormányzati bérház, ahol szociális alapon laknak a népek, akkor rögtön más a leányzó fekvése. 2,5 szobás lakásokban átlagban hatan élnek, de volt olyan család, ahol tizenegyen élték napjaikat, sőt mi több, az egyik leányzó napokkal a szülés előtt állt, tizenhárom évesen. Természetesen a lakások 90%-ban nem az idén barnult honfitársaink laktak...
Természetesen mondanom sem kell, hogy a körülmények balkániak voltak, a penész centi vastagon sasolt a falakon, takarítva, felmosva az életben nem volt egyik putriban sem, pedig nem tiltja gondolom a házszabályzat ezt a nemes elfoglaltságot a lakóknak. A vizes kolléga szerint örüljek, hogy nem láttam a fürdőszobákat bontás előtt, volt ahol a látványtól és a szagtól elhányta magát. Ezt később én is átéltem kis híján, mikor reggel felcuccoltam a szerszámokat a tetthelyre, majd ki is tántorodtam a fürdőből, ugyanis a csupasz betonon ott figyelt egy szarkupac, papírral letakarva. Közöltem a főnökömmel, hogy nyugodtan megmondhatja délután a bejárást tartó önkormányzati mukinak, hogy nem vagyok hajlandó abban a lakásban dolgozni, burkolja le a szaros padlót Kolompár Akhilleuszéknél a polgármester, az LMP, vagy aki akarja, de nincs az az isten, hogy én oda még egyszer betegyem a lábamat.
A lakók intelligencia hányadosáról csak annyit, hogy kvízjátékban egy amőba, vagy egy galápagosi levesteknős is szarrá verte volna őket könnyedén.... Az egyik lakásban meló közben hallom, hogy az otthon lévő nagypapa fújtat mint a terhes ló. Nofene, gondoltam, csak benézek már a szobába ( nem volt nehéz dolgom, mert az ajtó abban a lakásban mindenütt hiányzott, talán egy UFO vihette el ), nehogy az legyen, hogy az öreg elpatkol és azt hiszik, én ciánoztam le. Nos, szó sem volt rosszullétről, ellenkezőleg. A lecsóbajszú tata egy szál klottgatyában táncolt a tévé előtt, valami dzsasztinbíbör, vagy mi a fene óbégatott benne és az ürge az ott látott táncmozdulatokat utánozta, csak úgy pörgette a nyamvadt testét a visszeres málnaszörpkeverőin...
Az állandó ordítozás természetes velejárója volt a mindennapoknak, csakúgy, mint a lépcsőházban szétdobált papír zsebkendő, csikk, szotyi,koton, szaros pelenka miegyéb.
Volt, ahol megkínáltak kávéval, de a szervezetemet nem akartam kitenni egy túlélési kalandnak, úgy gondoltam, jól megvagyok a speciális baktériumok nélkül, így köszönettel azt kellett mondanom, hogy koffein érzékeny vagyok és a kávétól aszpektiorális kolombutuszt kapok, amitől 1 kötőjel 2 percen belül megfulladok.Rézművesné Kalányos Lola megértően bólogatott, mondván, hogy az anyósa is hasonló betegséggel küszködik...
Summa-summárum, alig vártam, hogy mikor fejezzük be ezt a munkát. Előre sajnálom azokat, akik pár év múlva újra felújítják majd ezeket a lakásokat. Mert hogy pár éven belül lelakják, leputrisítják őket a lakók, az hóttbiztos. Tehetik ezt, szankciók nélkül. A hülye önkormányzatok meg ismét rendbe teszik nekik, az adófizetők pénzéből.
Nesze neked demokrácia.
Utolsó kommentek