Lancelot, a béka.

Az álmok fura dolgok. Lófejet tudok növeszteni magamnak (egyesek szerint ez valóság), repülök, mint szupermen, csak annyira nem durva verzióban, hogy a sztreccs gatyómra bugyit húzzak, vagy lekvárban úszok polipok elől menekülve. Gondolom, mindenkinek voltak már különös, nevetséges, vagy félelmetes álmai, sőt olyanok is, amik visszatértek többször is, vagy ébredéskor percekig nem tudtuk eldönteni azt, hogy ébren vagyunk, vagy a valóság az, ami miatt felriadtunk. Agyturkászok tudnának mesélni érdekes történeteket, amiket a páciensek jó órabér fejében elrebegnek nekik...

Na, de sutba dobom az okoskodást és elmesélem a nyájas olvasóknak, mit is álmodtam ma éjjel!

Egy építkezésen dolgoztam, ahol a hegyoldalban lévő villa alá építettem egy hatalmas betonmonstrumot, egy atombunkert. Délben megérkezett a tulajdonos, aki nem volt más, mint NemcsakKároly, a szomszédok című teleregény JóVágási Ferikéje, aki udvariasan asztalhoz invitált. Az ebéd sült csirkecomb volt, amit álmombéli anyukája, Komlós Juci  szolgált fel, a szappanopera Lenke nénije. Hab a tortán pedig nem a desszert volt, hanem az, hogy ebéd közben a kertben élőben zenélt a KFT-zenekar, az egyik számuk refrénje azóta is a fülemben dudorászik, imigyen szól:

- Húsz tábla macskaszar!

El nem tudom képzelni, mit jelenthet ez az álmom. Ha valakinek van tippje, vagy jósnő, álomfejtő a családban, az ne fogja vissza magát, írjon!

Párszor neki futottunk a nagy névválasztó családi show-műsornak, mire eldöntöttük, hogy születendő kisfiunk a Botond Zsombor névre fog hallgatni. Legalább is remélem, hogy hallgatni fog rá(m), na meg anyukájára és nem örököl alkalmi süketséget Dorkámtól. Ő ugyan is nagy mágus ebben a műfajban... 

Az ember nem is gondolná, hogy mennyi agytornával jár egy leendő kisgyerek nevének közös nevezőre hozott eldöntése. Először is nem árt már tudni, hogy fiunk lesz, vagy lányunk. Azt a verziót már kapásból elvetettük, hogy Tünde Elemér lesz a neve, aztán majd felnőtt korában eldönti, melyiket használja. Ezt meghagyjuk az agybeteg Svédeknek és az egyéb gender-elmélet fanoknak. A népszerű szappanyopera neveket ( Hozé Ármándó, Huán, Rodrigó ) elvetettük, így a nomen est omen jegyében ki is zártuk, hogy színesfém, vagy bodzagyűjtő legyen a kölökből. Magyar égre magyar ufót jelszóval úgy gondoltuk, hogy valami szép, régi magyar keresztnevet fogunk választani. Na, ebbe annyira belelendültünk, hogy végül  kettőt is fog kapni magzatunk belőle, lássa az a kölök odabent a magzatstrandon, hogy milyen bőkezűek hozzá a szülei.

Na, miután ez eldőlt, mint parasztház kéménye a viharban, elhatároztuk, hogy a mai napon elmegyünk az Anyakönyvi Hivatalba és apasági nyilatkozatot teszek. Mivel nem vagyunk házasok, csak vadasan élünk együtt (mint Rumcájsz és Manka a jicsíni erdőben), így ez a módja annak, hogy kisfiunknak hivatalosan is én legyek az apukája.

Maga az ügyintézés gyorsan és könnyedén ment, viszont sosem gondoltam volna, hogy milyen nem mindennapi esetek és egyedek fordulnak meg ilyen helyen. A mellettünk lévő asztalnál egy fószer arról regélt, hogy a lánya férjhez ment egy görög katonatiszthez (akinek az apja ügyvéd), szült egy kisbabát (mármint a lány és nem a spártai baka) de szar van odakinn a palacsintában és nem tudja, mi módon hozhatná haza az unokáját hivatalosan. 

Később kopogtattak az ajtón, és egy vérfarkasra emlékeztető fejű etnikum toppant be az irodába.

- Segíthetek? - kérdezte az ügyintéző, akinek az arcára ( az enyémmel ellentétben ) semmi csodálkozást vagy más érzelmet nem ültetett ki a látvány...

- Anyakönyvvezetői izét keresek - jött az intelligencs válasz az arcszőr alól.

- Odakint tessék várni ! - jött a rutinos és tiszteletet parancsoló ukáz, mire emberünk rögtön be is csukta az ajtót.

Megemeltem a kalapom a kishölgy határozottsága előtt, de gondolom, ennyi marha között muszáj is határozottnak lennie, ha nem akar káoszt az irodában, vagy kényszerzubbonyt a diliházban.

Pár perc és pecsételtek, aláírtunk, elköszöntünk. Várjuk már szeptember huszadikát, nagyon.

Mostanság alig van időm ide írni sajnos. Több ismerősöm szóvá tette ezt, valamint azt is, hogy szívesen olvasna egy kis humort újfent tőlem. Mint tudjuk, az élet a legjobb forgatókönyv író, így ezért a héten sikerült pár vicces estet átélnem.

Külső munkán dolgozunk, így az eső ugye nekünk nem túl jó dolog , viszont elég rossz. Hegyoldalban épült ház felső teraszát térköveztük ( gyenge 70 négyzetméteres kis biszem-baszom placc ), a szükséges építőanyag ferde pályás felvonóval került a tetthelyre. Ezt egy Tasak becenévre hallgató - egyébként alkalmi süket - derék segéderő kezeli. Nos, az eső nekilátott potyogni odafentről, így lekiabáltam Tasak kollégának, hogy takarja le a lift motorját és kapcsolódobozát, mert beázik és vagy bedöglik a masina, vagy agyonüti az áram a kezelőt. Agyoniskolázott segédünk kijelentette, hogy semmi baj nem lesz, mert a vas vezeti az áramot, az igaz, na de a lift alumíniumból van... Hozzá kell tennem, Tasak saját állítása szerint villanyszerelőnek tanult, csak otthagyta a sulit. Szerintem már az évnyitón...

Hazafelé úgy döntöttem, hogy a Határ úton bedobok egy Jégermájsztert megfázás ellen. A talponálló tele volt derék munkásemberekkel, akik ittak de cefetül, ahogy kell. Az egy szem asztalnál egy ötven körüli faszi ült, két hasonszőrű nővel, mint kiderült, német turisták. Eléggé el voltak ázva kívül-belül, az ember felváltva csókolózott háreme tagjaival, majd a mellettük álló szobafestőknek látszó szakiktól kézzel lábbal magyarázva az után érdeklődött, hogy szép anyanyelvünkön hogyan is kell mondani azt, hogy ich liebe dich?

Piktorénak fingjuk sem volt arról mifene lehet az az iklibedikk, így nem tudtak segíteni. Germánunk segélykérően rám nézett, éreztem, hogy meg kell menteni a haza becsületét.

Szépen, dallamosan lefordítottam neki a kért mondatot, imígyen :

- Szopjál le.

Hanzinak hálásan felcsillant a szeme és két csók között odaturbékolta a két fraulein fülébe : - Zoppjá le.

Brünhildáék felkacagtak és ők is a szerelem eme nemes felhívását visszhangozták, amit a félig részeg hallgatóság nyerítő röhögéssel jutalmazott.

Elégedetten ballagtam a buszhoz azzal a tudattal, hogy sikerült a multikulti jegyében erősíteni népeink barátságát.

Pünkösd napján elhatároztuk, hogy kirándulunk egy kellemeset, főleg, hogy
 gombázós fórumokon orrba-szájba publikálták a népek a szebbnél szebb
gombazsákmányok fotóit. Angyalkám anyukáját is vittük magunkkal ( Teri mama meg is hálálta ezt, kis hűtőretiküljében lapult egy doboz sör számomra, ami igen jól esett a melegben).

A Pilis felé vettük az irányt és ha már pünkösd, akkor útba ejtettük a híres
csodatévő Mária forrást is. Érdemes meglátogatni azt a Pilisszentkereszthez közeli kegyhelyet a  gyönyörű és végtelen nyugalmat árasztó völgyzugban.

Dorkám bőszen fotózott, azt nem merem írni, hogy kígyót-békát, mert brekit
 nem láttunk, a felbukkanó szép erdei siklót pedig tíz méteres körben elkerülte...  Gyíkot, Cincéreket, szarvasbogarat, virágokat, fákat viszont mindenféle pózban lencsevégre kapott, na meg gombákat is.

Mert bőven találtunk azokat is. Ízletes vargánya ( Boletus edulis ), Nyári vargánya ( boletus reticulatus ), Molyhos tinóru ( Xerocomus subtomentosus ), és Aranytinóru ( werocomellus chrysenteron ) került a kosarunkba.

5-6 órát töltöttünk el, csodálva a természet megannyi szépségét, majd kellemesen elfáradva hazafelé vettük az irányt. A zsákmányt azért
bevizsgáltattuk szakértővel a
Bosnyákon, majd egy részét rántottába aprítva vacsorára megettük, a többiből másnap gombapörkölt készült. Mennyei íze volt, ég és föld a különbsége az erdőn, saját kezűleg gyűjtött és a boltban kapható tenyésztett gombából készült ételeknek. Aki nem hiszi, az járjon utána.