Nem a húsvéti nyúlra céloztam a címben, nem-nem.

Babát várunk Angyalkámmal, a tavalyi szomorú eset után ismét. Érdekes módon, most is a karácsonyi ünnepek alatt sikerült az alkotásunk, mint akkor.

Dága kis utódom biztos kiváló sarkkutató lehet majd felnőtt korában, mert a hideget nagyon bírja, ez bebizonyosodott januárban, mikor is a dokik vakbégyulladásnak diagnosztizálva jegelték szegény zigótát Dorkám hasában... A kórházból hazatérve pár nap után sem múltak el a hányások és görcsök, így gyanakodni kezdtünk, úgyhogy irány a gyógyszertár. A teszt rögtön jelezte, hogy babánk lesz. A nagy öröm után elhatároztuk, hogy nem szólunk senkinek addig, míg túl nem lépünk a 10.-héten. Azóta már kétszer voltunk nőgyógyásznál és örömmel ki merjük jelenteni, minden rendben van!

A második alkalommal elkísértem Angyalkámat a dokihoz. Igazi leendő apukabarát várórész fogadott minket, egy nagy tálban cukorkákkal, nyalókával. Míg a vizsgálat zajlott, én rögtön be is toltam két cukrot, majd nyalókával a számban olvasni kezdtem egy National Geograficot. Volt egy televízió is a falon, de a távirányítót sehol sem láttam, így nem tudtam meccsnézéssel elütni a várakozás perceit... Egyszer csak nyílt az ajtó és beinvitáltak, hogy lessem meg leendő gyermekünket.

A monitoron egy sötét lámpabúra volt, amiben egy nagyfejű alak úszkált, apró nyúlványokkal. Szólni akartam a dokinak, hogy ha már fizetünk a vizsgálatért, akkor a pénzünkön ne a Csillagkapu legújabb részét sasolja, de nem volt rá időm.

- Ott a trónörökös! - bökött rá sokat látott ujjával az apró alakra a monitoron.

Tátva maradt a szám, de mivel öcsém gyerekkorunkban csak nagyfejűnek hívott, így elhittem, hogy igazat mond és nem a CSK1 legújabb világmegmentését látom a gonosz goa'uldoktól. Később a szívverését is hallotam (nem a dokiét) és mit mondjak, kissé bepárásodott a szemem...

Nincs nálam boldogabb ember a földön.