Lancelot, a béka.

2013.Március 22. Magyarország-Románia világbajnoki selejtező labdarúgó mérkőzés. Szurkolók nélkül. Az indoklás: rasszista és antiszemita kórus a lelátóról, valamint iráni és palesztin zászlók lengetése a nézőtéren a Magyarország-Izrael meccs közben.

Egy nemzetközi törvényt sem ismerek, amelyik tiltaná a fentebb említett nép/ország zászlóinak nyilvános megjelenítését. Nem értem az indoklás eme részét. Persze, Csányi Sándor MLSZ-elnök erre felbuzdulva, még az árpád-sávokat is be szeretné tiltatni, holott az szerepel országunk és a labdarúgó szövetség címerében is... Ez az ember egyetért a FIFA döntésével, helyesli az országot, a nemzeti csapatot, a szurkolókat sújtó döntést. Érthető? A szövetség első embere meg sem próbálja megvétózni a nemzetközi hatalmasságok döntését, hanem azonnal behódol annak. Ezért tart itt a hazai "sportpolitika".

Antiszemita rigmusok miatt üres lelátók? Rendben. De akkor mérjünk egyenlő mércével! Oldalakat meg lehetne tölteni csak az utóbbi pár év meccseivel kapcsolatosan szerte a világban az ilyen kórusok felhangzása miatt. De csak velünk akarnak példát statuálni? Ráadásul pontosan a románok ellen, akik pár éve egy magyarok elleni meccsen ezt a transzparenst feszítették ki: Meddig hordja a magyar anya a szart? 9 hónapig.

Pár hónapja például a Celtic-Barcelona BL-meccsen szólt zsidózó kórus, meg lett kifeszítve Freedom for Palestine feliratú molinó. Nem követte retorzió. Naná, hiszen a zárt kapus Bajnokok Ligája meccsekben nem lenne semmi pénz, azt pedig a nagy hatalmú FIFA-urak zsebe is megérezné...

Nem kell itt gerjeszteni az antiszemitizmust. Megteszik ezt azok, akik pontosan ez ellen "harcolnak". Talán tudatosan...

A héten Angyalkám néha hányingerrel küzdött és úgy érezte, feszülnek a mellei. Az utóbbit leellenőriztem és megállapítottam, hogy van némi igazság alapja a kijelentésének . Kezdtünk bízni benne, hogy a tavalyi szomorú eset után újra babát várunk. Megelőlegezett örömmel bedobtam egy stampót is azzal a felkiáltással, hogy vigyázni kell áldott állapotban a vírusokkal, így fertőtlenítést tartottam ésszerűnek a szervezetemben.

Na, tegnap este Dorkám hányt és iszonyatos hasi fájdalmakra, valamint görcsökre panaszkodott. A tünetek alapján lehetett vakbélgyulladás is, így megszületett a döntés: irány a kórház. 

A Jahn Ferencről elnevezett intézményben kötöttünk ki az ügyeleten. Az ügyeletes doki meghozta a diagnózist, miszerint vakbélgyanú, vagy gyomorhurut, esetleg terhesség. Magamban gratuláltam a sarlatánnak, majd hozzáfűztem konzílium keretében, hogy lehet epe, vagy petefészek probléma is ennyi erővel. Nem hiába láttam annak idején annyiszor diagnosztizálni Grín, Kárter és Hauz kollégákat...

Kiderült, hogy hiába vagyunk kórházban, nem tudják megnézni ultrahanggal, mert ők nem ügyeletesek pénteken, csak szombaton, így este tíz órakor mehettünk át a X.kerületi hoszpitálba . Fasza.

Na, ott sorba kellett álltunk a felvételinél. Volt ott levágott lábú kisöreg, fuldokló öreg néne ( az őzikéje kikötve a parkolóban ), félholt mamóka. A röpke órás várakozási időt Dorkám végig rókázta. Miután kijött a toalettből, közölte, hogy meglepően tiszta  volt a helyiség és a kagyló is.

- Eddig...- vigyorogtam rá. Nem dobtam fel a hangulatát.

Első emelet, ultrahang, kiírva, hogy csengessen rövidet, várakozzon, jövünk. Csengettünk, várakoztunk, rókáztunk, senki nem jött. Meguntam.

- Én most rátámaszkodok arra a nyomorult csengőre, garantálom, hogy pár perc múlva elő fog kerülni valaki, ha nem is ultrahangozni, de megnézni, hogy ki az a baromállat, aki éjjel tizenegykor rövidre zárta a kolompot.

Szerencsére ( az övékére ) a botrány elmaradt, mert előkerültek a dokik. Ultrahang, vérvétel, vizeletminta, majd újabb várakozást követően kicsivel éjfél után úgy döntöttek ezek a hippokratész szégyenítők, hogy kezdődő vakbélgyulladásról van szó-esetleg másról.

Summa-summárum Angyalkámat befektették egy kórterembe, röpke 3,5 órával azután, hogy az első orvos látta. Műtét egyelőre nincs, jegelik a gyulladt testrészt és gyógyszeres kezelést alkalmaznak.

Nem bízom én ezekben a sintérekben.

A legújabb világvége mizéria letudva, az ominózus nap reggelén örömmel állapítottam meg, hogy sem kisbolygó, sem üstökös nem csapódott a földbe, a napot sem lopták el valami randa ufók, úgyhogy bedobtam örömömben egy pohárka ágyaspáleszt és elindultam ajándékot vásárolni karácsonyra Angyalkámnak. Nem egyszerű mizéria ez egy férfiembernek, mert nőnek vásárolni felér egy spanyol inkvizíciós időtöltéssel. Mert ugye havernak tök egyszerű ajándékot venni. Jó fajta pálinka, belépő egy fasza meccsre, vagy koncertre, pálinka, szaftos pornó (persze valami háborús film tokjába rejtve, így biztos, hogy az asszony a büdös életbe nem néz bele ), frankó kés, pálinka. Kimeríthetetlen az ötletek tárháza. Na de nőnek vásárolni?

Lehetne dögös fehérnemű. Na de a méret ugye. Vannak itt mindenféle számok, meg betűk, amik egy férfi ember számára megfejthetetlenek, mint a navajo nyelven kódolt sumér ékírás... Bár emlékszem, egyszer Dorkám melltartókat nézegetett, de nem tudta eldönteni, melyik is lehet az ő mérete. Beállítottam a méretet begörbített ujjaimmal, majd megmarkoltam a kosarakat. 

- Tuti ez lesz a jó!- böktem rá az egyikre. Mint később kiderült, igazam is lett.

Mindegy, fehérnemű ötlet elvetve. Amúgy is inkább kihagynám azt a félreérthető szituációt, amikor a méreteket saccolva magamhoz tartom a bugyikat és melltartókat az emberekkel telezsúfolt áruházban. Ezt csak a "férfi" sztájlisztok élvezik.

Gondolkodtam egy szexi nővérke ruhán is, de nem akartam, hogy drágám félre értse és az egész ünnepeket ágyban kelljen töltenem, beöntéshez használt gumislaggal a seggemben, bejgli helyett Aszpirint majszolva...

Na, néhány dolgot azért sikerült a bevásárló kosárba süllyeszteni és eszembe jutott, hogy egy hajfestéknek is biztosan örülne. Sima ügy, gondoltam...

Kicsit kóvályogtam a tamponok és krémek-parfümök között, mire megtaláltam a keresett polcot. Bakker. Ennyi féle hajfesték azt hittem, csak a mesékben létezik. Na mindegy, fekete, jöhet. 

Azért valami isteni sugallattól vezérelve félúton a kassza felé a kezembe vettem a dobozt és rémülten vettem észre, hogy az van ráírva:krémfesték. Nem úgy emlékeztem rá, hogy krémszerű valaminek kellene lennie a festéknek. Elképzeltem, ahogy Angyalkám rákeni a cuccot a hajára, majd franciakrémessé változott séróval végig üldöz a lakásban. Ezt nem szeretném, tuti oda lenne a karácsonyi idill.

Visszacaplattam és rövid keresgélés után találtam is olyan hajfestéket, ami nem krém. Büszke voltam magamra.

Azért valami isteni sugalltra a pénztárak felé tartva ismét a kezembe vettem a terméket és rémülten vettem észre a feliratot, miszerint ez kékesfekete festék. Nem szerettem volna a karácsonyt egy szilva fejű nő elől menekülve tölteni, így újra vissza ballagtam a már jól ismert polcokhoz és végre sikerült a megfelelő terméket kiválasztanom. Halleluja!

Jobban teszem, ha már most el kezdek gondolkodni a jövő karácsonyi ajándékokon...

Mondotta ezt egykor a jóságos Matisz nagypapa, öröm é bódottág, nem máté.

Míg a Mikulás odapörkölt a rénszarvasoknak, hogy pikk-pakk körbe járja a földgolyóbist és a kéményeken keresztülpréselve puhos sörhasát becsempéssze a lábszagú kis csizmákba az ajándékokat, addig én hazafelé utaztam a metrón munkavége ürügyén. A Nagyvárad téren láttam egy ál Jolopukit ( nem volt rénszarvas fogata, ellenben volt metrószakaszjegye ) eszembe is juttatott egy esetet, mikor is kissé részegen megkergettünk egy Mikulást, aki esett-kelt a hóban menekülés közben, ahelyett, hogy megállt volna a fene nagy loholásban és adott volna nekünk ajándékot. Mondjuk, nem hinném, hogy volt a puttonyában pálinka meg sör, akkoriban a kölkök még nem örültek az ilyesmiknek.

Hazaértem és örömmel konstatáltam, hogy nálunk is járt az öreg piros kabátos, csak éppen borvirágos orrú postásnak álcázva magát. Megérkezett két várva várt könyvem a Rukkoláról. Majd felfedeztem, hogy egy Mikuláscsomagban lapít egy kürtőskalács is, Angyalkámtól.

Örültem nagyon és a világ gyermekei is meg lettek kímélve attól a merénylettől, hogy 12 órája a lábaimon lévő munkásbakancsaimat az ablakba téve megöljem a mit sem sejtő Télapót.