Túl vagyunk Botika kisfiunk 3. Mikulásán. Most már képben van így három évesen a télapós sztori metodikájával, bár még a kéményen át való piros ruhás behatolás dologgal okoztam neki némi fejtörést, az igaz. Na de sebaj, este már lázasan törölgette a kis csizmáit tisztára, majd az anyukája egyik pipellője került sorra, utána apa munkásbakancsa.
- Apa! Fogom látni a Mikulást?
- Magas az esély rá kisfiam, ha tényleg kitesszük az ablakba atyád munkásbakancsát, mert ha fölé hajol, tuti reggelig ájultan fog feküdni az ablak alatt...
Nos, míg a fürdés lezajlott, addig anya belehelyezte az ajándékokat a cipőkbe , majd pizsamába öltözés közben kiosontam a konyhába és egy papírhengerbe beleóbégattam mély, elváltoztatott hangon:
- Hohohóóóó srácok ! (Mivel Boti szerint így köszön a nagyszakállú).
Angyalkám közben odabent felvinnyogott a visszafojtott nevetéstől , mert a két szó között belekrákogtam a szócsőbe , amitől eszébe jutott az üvegtigrisből a hangosbemondós feleségcipelős versenyt hirdető jelenet....
Szerencsére kisfiunk bedőlt a trükknek, boldogan rohant az ablakhoz és bár látni nem látta őt, de a hangját hallotta, így teljesen elégedett volt. Büszkén veregettem is a vállam.
Eszembe jutott egy régi eset, mikor is barátoméknál az állandó Mikulás nem ért rá, így nekem kellett elvállalnom a szerepet, hogy Télapónak öltözve átadjam az ajándékot a kisöccsének. Előtte egy kocsmában találkoztunk, hogy bátorságot öntsek magamba a premier előtt, majd átballagtunk hozzájuk. Igen ám, de nem engedtek be a társasház lépcsőházába a zsaruk minket, mert közben az egyik lakó öngyilkos lett. Míg a helyszínelés tartott én tetőtől talpig Télapóban üldögéltem a kocsmában, ahol valahogy mindenki kényszert érzett rá, hogy leitassa a derék nagyszakállút.
Mit mondjak, a család állítása szerint sosem volt ilyen vidám estéjük, mikor sikerült bejutnom a kisfiúhoz az ajándékokkal...
Utolsó kommentek