Lancelot, a béka.

Péntek hajnalban arra ébredtem, hogy Angyalkám megrázza a vállamat. Rögtön elnézést kértem, hogy horkolásommal belezavartam a leendő kismama bioritmusába, de nem ez volt az ébresztés oka.

- Szívem, elfolyt a magzatvíz...

Rápillantottam a telefonomra, hajnali kettő óra negyvennyolc perc. Kipattantam az ágyból, rögtön belecsúszva a zoknimba és nadrágomba, pár pillanat múlva már cipőben és kabátban feszítettem, miközben a csipákat pöckölgettem a szemeim sarkából. Fingom nem volt, ki-kivel van, viszont gondoltam, jó lenne egy feles stresszoldásnak, de esélytelen volt a történet... Riadóztatva lettek Dóri szülei is, így 20 perc múlva már robogtunk is a Margit kórházba, én stopperoltam a fájásokat, korrekt 5 perceseket mérve.

Apás szülésre készültünk, így megvettem a "steril" ruhát, majd elfoglaltuk a kijelölt szobát és elkezdtünk vajúdni. Én rögtön hasmenést kaptam a stressztől, de valahogy azt vettem észre, hogy a leendő apuka bajai mellékeseknek tűnnek ebben a szituációban. Ezen nem lepődtem meg, hiszen hónapokon keresztül minden ismerős Dorkám pociját simogatta, hogy milyen aranyos és ügyes kismama, bezzeg az én sliccem tájékát senki nem simizte, hogy de ügyes kis gyerekcsináló szerszám vagy... Na, de ilyen a sorsa az apukáknak, a lényeg az, hogy én tudom, mi munka volt azt a minőségi vetőmagot előállítani.

Hogy oldjam a vajúdás kemény perceit, gondoltam, Mr.Bean módjára doktorosdit játszok, amin Angyalkám jót nevetett, pláne, amikor az egyik szekrényben sztetoszkóp után kutakodtam és benyitott a szülésznő. Mindketten fura fejet vágtunk, az szent. Gondoltam, ha létszámhiánnyal küzdenek, beszállok a munkába, úgy éreztem, pompás szülőorvossá váltam eme neves hajnalra. Nem kértek a munkámból...

Viszont kiderült, hogy magzatunk makacsul nem akar előbújni, így császármetszés lesz a vége a történetnek. Lezavartak vízhatlan kötésért ( ennek az ára úgy látszik, nem fért bele a nem olcsó maszek szülésbe ), majd életem legnagyobb élményét éltem át, ahogy három méterről láthattam, amint Dóri hősiesen tűri, ahogy a doki ( akit én eddig csak sarlatán titulussal illettem ) hónaljig nyúlkál benne egy vágáson keresztül, majd előkapta Botond kisfiunkat, mint egy hentes külsőt öltött bűvész a nyulat a cilinderéből. Pár pillanat múlva már segítettem fürdetni azt a kis lila-kék trutyis mukit, aki vér a vérünkből, hús a húsunkból.Mit mondjak, mikor a kezembe adták és megpusziltam a homlokát kisfiamnak, kicsordultak a könnyeim. A legboldogabb percek voltak ezek az eddigi életemben!

Másnap délután megünnepeltük azt, hogy anyuka és gyermek egészséges, bőségesen ittunk azért a nemes célért, hogy legyen bőségesen teje Dorkámnak ( nagyon nem kellett senkinek megerőszakolnia magát ivás terén, az fix). Kemény is volt másnap bemennem melózni, úgy éreztem magam, mint akit elraboltak az UFO-k, majd teleitták a testét és visszahozták azt, kissé zilált molekulákkal...

A tegnap estét már itthon töltöttük édes hármasban és mit mondjak, az a babasírás nem is veszélyes és a telerottyantott pelus sem olyan büdös.

Az élet szép.

Eljött végre a gyerekszoba kifestésének ideje, azon egyszerű oknál fogva, hogy végre pár napig nem kellett mennem dolgozni. Angyalkám már jó ideje meg is álmodta a dizájnt, amit közölt is velem oly könnyedén, mintha csak egy reggeli habos kávé elkészítéséről lenne szó.

- Azt gondoltam ki szívem, hogy a a falak körülbelül másfél méterig palástfű színűek legyenek, onnan pedig libapimpó színre váltunk át, a mennyezettel együtt.

Mivel kissé bekancsalodhatott a szemem az ötlettől, így gondolta, nyomatékot ad szavainak, aduászként megsimogatta a pocaknak nevezett görögdinnyéjét, amiben Botond fiunk aludt békésen.

Nyert.

Megvettük a festékeket, majd egyeztettük újra a dolgokat.

- Tehát a mennyezet és a fal fele avas vaj színű lesz, az alja pedig libafosban fog pompázni, ha jól értettem...

- Libapimpó és palástfű!

- Azt mondtam én is. Más kívánság?

- Ezt szeretném még, ha felfestenéd a falra - mondta és egy papírlapért nyúlt.

Gyorsan megkapaszkodtam a szekrény sarkában, nehogy összerogyjak az új  ötlet súlya alatt.

A papíron egy fal volt látható, amin egy oroszlán, egy zsiráf, egy majom és egy tigrisre hajazó lényből álló raj vonult ismeretlen okokból ismeretlen irányban. Ezt kellett még felvarázsolnom a libapimpóra.

- Nincs az az isten ! - nyögtem fel.

- Hozok sört!

- Akkor van.

Ez volt a varázsszó ugye, így már nem tudtam nemet mondani az én kis drágámnak.

Elkészült a festés is, az állatkák is vidáman masíroznak a falon, úgyhogy van öröm és bódottág.

Nem bánom, hogy hagytam magam rábeszélni.

Korábban írtam egy könyvcserélős oldalról, a Rukkoláról. Nos, azóta én is és Dorkám is sok könyvet beszereztünk onnan és döntő többségében pozitív tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak. Normális emberektől kaptunk jó állapotú könyveket. Volt amelyiket még nem olvastunk, megszereztük, elolvastuk, ha tetszett akkor ment a polcra, ha nem, akkor vissza a csereberélős oldalra. Persze, régen olvasott de ilyen-olyan okok miatt nem meglévő példányokat is sikerült begyűjteni, nagy örömünkre. 

Sikerült 3 példánnyal bővítenem Sven Hassel gyűjteményemet. Nagyon bírom a fószer könyveit. Dán önkéntesként szolgált a Waffen SS-ben, ott büntetőszázadba került, túlélte a háborút, majd élményeit regényekben örökítette meg. Keserédes humorral megírt műveiben állandó főhősein keresztül ( Sven, Porta, Pici, Légiós, Papa, Heide ) mutatja be a harcok borzalmait, ahol egyik fél sem tartja be a genfi egyezmény cikkelyeit. ( Ellentétben a győztesek oldaláról megírt regényekben, ahol csak és kizárólag a németek követtek el súlyos borzalmakat). A másik oldalról Pjotr Sztyepanovics Alihanov Lövészezred és Páncélosok című regényei keltették fel a figyelmemet, ő sem a megszokott klisék alapján írt a II. világháborúról.

Pár régi, már csak antikváriumokban fellelhető, klasszikus sci-fi is a polcomra került, például Szergej Sznyegov kétkötetes Istenemberek című remekműve, amely a Csillagok Háborúja őshazájában, az USA-ban is nagy sikert aratott. A jó öreg ruszki tudományos-fantasztikus irodalom sok remek regényt adott a világnak. Egy másik tovaris, Dmitry Glukhovsy két könyvét ( Metro 2033, 2034 ) nagyon szeretném megszerezni, a róluk olvasott kritikák pozitívak voltak, kíváncsivá tettek.

Simon Scarrow regénysorozata is felkerült a kívánságlistámra ( 11 könyből áll ), amely egy római légionárius kalandjain keresztül mutatja be az olvasónak azt a korszakát az emberiségnek. Ugyanerre a listára került fel Benkő László trilógiája, a honfoglalásnak nevezett visszatérésünket és annak előzményeit mutatja be Táltosidők, Idegen Tüzek és A Megszerzett Föld című regényeiben.

Természetesen még sok könyv vár arra, hogy megszerezzem őket, csak dióhéjban említettem meg egynéhányat itt, mert olvasni öröm, nem?

Sanyi kollégám derék segéderő, folyamatosan tesz-vesz, ha éppen nincs feladata, akkor szeret beszélni, keresi rá az alkalmat ide-oda oldalogva, mint pedofil a játszótéren. A napokban fény derült élete egy szeletére, már pediglen arra, hogy tagja a Hit Gyülekezetének. Pillanatra le is dermedtem ettől az információtól, mint vasembör a patkómágnes előtt. Gondolom, ez rendesen kiülhetett a képes felemre, mert meg is kérdezte rögtön, hogy én ugye nem vagyok hívő ember? Lottózzál Sanyikám, két milliárd a fődíj, ezt is telibe találhatod. Nincs az az egyház, vagy gyülekezet-felekezet amelyik be tudna hálózni engem. Hogy miért? Azért mert materialista vagyok. Nem, ennek semmi köze a vödörben található malterhoz, azt még Jézus sem tudná kannás borrá változtatni, úgy megkötött ebben a dög melegben. Amúgy mennyi lét kell havonta tejelnetek a gyülekezet kasszájába? 

Sanyi nem értette a kérdést. Legalább is úgy tett, mint aki nem érti. Hímezett-hámozott, hogy a pénzzel ők az Úr munkáját hálálják meg, amit a gyarló emberek megmentéséért végez, non-stop munkaidőben, kíváncsi lennék, az adóhivatal, vagy a szakszervezet mit szólna ehhez. Mondom is neki, Sanyi, ha az Úr a Lázár nevű fószert is fel tudta támasztani, akkor miért nem varázsol a gyülekezet számlájára pénzt, hogy ne kelljen szegény híveinek a zsebében turkásznia? Ez csak egy könnyed ujjgyakorlat lehet a számára. A válasz az volt, hogy a mennybéli főnök nem törődik a hitvány anyagiakkal, eme dolgokat meghagyja az akolban kóválygó nyájának. Jézus is szegény emberként, egy szál hálóingben halt meg és támadott föl, pedig az apja jól menő ács vállalkozó volt. Meg is kérdeztem, hogy ebben így nem érez e valami paradoxont, de miután láttam, hogy annyira érti a kérdést, mint bantunéger a kvantumelméletet, így nem forszíroztam tovább a dolgot, bár azért hozzátettem, hogy a Németsanyi is vidámabbá tehetné sok ember vasárnapját, ha a tévés népámítás helyett inkább szétosztaná a vagyonát a lelki szegények között.

Az nem népámítás, ami ott megy, nem jól tudod, ott komoly csodák történnek. Jézus urunk nekem is ott jelent meg először és vezetett a helyes útra. Na, ja, Sanyikám, meg a gyüli kasszájához. Azért vannak ott fejek rendesen, mikor ige hirdetés van, nem? 

Sok megtévedt bárányt terel vissza ott az Úr az ő aklába, kapom a fennkölt választ. Meséli is, hogy a múltkor jött három drogos csávó, rendesen végig ülték-állták a szeánszt, felakadt a szemük, transzba estek ahogy kell, mint amikor bealmaborozva csápolnak Ricse koncerten. A végén lelkesen beszélték egymás között, hogy mennyire el tudtak szállni a haccacáré közben, aszongya hogy bazdmeg Lojzi, ez jobb mint a drog és ingyen van...

Itt már nem bírtam visszatartani a kitörő röhögésem, le kellett ülnöm a fugázós vödrömre. Sándorunk értetlenül nézett rám, mint beduin a szánkóra, kezében megremegett a fangli víz, ki is csordult belőle a nafta, egyszóval tisztára úgy állt ott, mint Keresztelő Szent János a Biblia című sci-fi regényben.  Fel nem tudta fogni, hogy min röhögök ennyire, de gondolhatta, hogy ebben is a mennyei atya keze lehet, így nem sértődött meg, sőt, kivágta az eddig rejtegetett tromfját és sok szeretettel meghívott a következő ájtatosságukra....