A tavaszi nyár (képzavar) beköszöntével lejutottam a Balatonra, helyileg pontosan Balatonvilágosra. Rögtön eszembe is jutott róla a régi klasszikus sörmárka.
Mielőtt bárki is irigyelni kezdene, hogy a lábamat lógattam a vízbe, a nyelvemet pedig a sörbe, rögtön közölnöm kell, hogy dolgozni voltam tengerünk partján...
Az első nap, mikor is megérkeztünk az építkezésre, majdnem elájultam. Nem tudom, kik építették a házat, de a falakban a téglák úgy álltak, mint a tó vize hullámverés idején. Később, miután napok alatt összeismerkedtünk a helyiekkel, kiderült, hogy böcsületös, magyar kőművesek voltak a mesterek, azaz reggel pálinkával és sörrel kezdték a napot, délben ezekkel öblítették le az ebédet, délután már malaj részegen falaztak-vakoltak. Kedvenc sörük a rekeszes volt.
A vízparti telkek átlagban 80 milliót kóstálnak ott, úgyhogy bele sem merek gondolni, hogy az a kétszintes kis viskó ahol dolgoztunk, mennyit is érhet.
Ebédszünetben azért áztattuk a lábunkat a vízben és próbáltunk kézzel halat fogni a kövek között napozó keszegekből, de egy sem került paprikás lisztbe... Csináltam is pár képet , de telefonnal nem a legjobb minőségűek lettek sajnos. Viszont minden Uniós marhasággal szemben közölhetem, a tó vize ivóvíz minőségű, ezt a helyiek állítják. Horgászás közben többen is ittak belőle, semmi bajuk nem lett. Bár este azért sörrel és pálinkával kezelték a vízivás okozta sokkot.
Igaz, hogy sokat melóztunk, de mégsem telt rosszul el az az egy hét.
Utolsó kommentek