Lancelot, a béka.

Ahogy szoktam mondani, Alföldön felnőtt parasztgyerek vagyok ( bár nem volt hatos eke a jelem az oviban ), mindössze bő hat éve élek Budapesten, ahol ugye szintén sok paraszt él,  nem a mezőgazdász fajtából, de azért mégiscsak sikerül valahogy megértetnem velük magamat.

Gyerekkoromban szüleim sokat kertészkedtek, így van némi segédfogalmam a gyümölcsfákról, gabonákról, zöldségekről és gyümölcsökről, többek között tudom, hogy amüzli nem szántőföldön, hanem zacskóban terem, a popcornt sem a parasztok pattogtatják ki a földből, miközben popzenét hallgatnak és egyéb földműves szaktudás birtokosa is vagyok.

Nos, mivel van egy kicsiny, kihasználatlan kertünk, amibe eddig maximum bukfenc volt vetve, úgy döntöttem az év elején, kertész leszek. Nem Géza, nem is Imre, hanem magvető. Na, az meg egy könyvkiadó. Inkább hagyjuk...

Február végén belelkesedve berongyoltam egy vetőmagboltba, ahol a lecsóbajszú eladónak felsoroltam a kívánságlistámat. Az ember próbált megfogni szakértelem terén, de velem rossz lóra tett.

- Milyen fajta uborkát szeretne? - kérdezte.

- Mi a választék? - cseleztem vissza.

- A Mohikánt ismeri?

- Magától értetődik. - válaszoltam - Gyerekkoromban többször kiolvastam , sosem felejtem el Csingacsukkot és porontyát, Fürge Szarvast.

Emberünk rögtön elismerte szaktekintélyemet, ezt olvastam ki elkerekedett szemeiből.

- A Mohikán egy bő termésű, körülbelül 5-6 centis termést hozó hazai uborkaféle...

Ahhhaa, gondoltam, akkor mégsem a Cooper írta ( akiről egy tesztet is elneveztek, ha nem csal a műveltségem... ) Ezek a nyomorult, éhenkórász írók is mindenbe belekaptak, csak hogy pénzük legyen.

Kedélyesen eltársalogtunk még a vetőmagokról és a belőlük előbúvó növényekről - közben gondosan ügyeltem rá, hogy ne sokkoljam többé fölényes mezőgazdasági tudásommal lecsóbajuszt - majd hazafelé vettem az irányt. Otthon balkonládába vetettem a magokat, majd feltelepítettem őket a galériára. Szorgos locsolások mellett szépen bújtak is elő a patiszonok, uborkák, karalábék, paradicsomok, tv és kaliforniai paprikák.

Április utolsó hétvégéjén ki lettek palántálva a kertbe a növénykék, kipótolva csilipaprikával, vetettem még sárgarépát és retket, valamint később a rejtélyes okok miatt mind egy szálig kipusztult patiszonok helyére spárgatököt.

Ma az első szál retkek az asztalunkra kerültek, fényes bizonyítékaként orbitális kertészeti tudásomnak. Mellékelek pár fotót kertünk néhány szegletéről, hátha valaki kedvet kap veteményezni. Tök jó érzés a reggeli kávémat iszogatva gyönyörködni a növekedő növényekben, megéri a dolog, higgyétek el!

 Bezzeg a hetvenes-nyolcvanas években minden szebb és jobb volt. Vagy csak a nosztalgia mondatja ezt velem és még oly sokakkal? A fene tudja, általában mindenkinek a saját gyerekkora szépül meg egy idő után, mindegy, mikor  rakta le az a nyomorult gólya.

Reggel a faszbukon folyt némi retro nosztalgiázás, ami ihletet adott eme bejegyzéshez, régi emlékek előcitálásához.

Dunakavics

Kívül ízletes cukormáz, belül mogyoró. Az utóbbit nem szerettem, ezért miután a cukorbevonatot leszopogattam róla, félreraktam azokat száradni, ledarálva ment az etetőanyagba pecázáskor. Egyszer pedig bevittem suliba a tisztára szopogatott szemeket és elosztogattam az osztálytársaknak. Nagy sikere volt a potya mogyorónak.

 Meggymárka.          

Ki ne emlékezne arra a feledhetetlen ízre. Na meg a fülig piros ajkakra ivás után. Mindannyian úgy néztünk ki a pajtásokkal, mint akik a Capella club, vagy a Kék Osztriga bár rendes évi ifjúsági találkozójára készültek...

Bambi.

Itt nem a kis őzikére gondolok, hanem a csatos üveges, narancs ízű üdítőre. Gyártását egy időben megszüntették, mert állítólag kőolajszármazékot tartalmazott az alapanyaga.

Mostanság újra lehet kapni, a Budapest Gyógyfürdő Rt. forgalmazza, kizárólag a Budapesti fürdők területén. Gondolom, mivel a fosszilis energiahordozók kimerülőben vannak, ezért már marha drága lenne kőolajból előállítani ( Mennyit fogyaszt a kis Norbika? Áááá, keveset , százon fél liter Bambit...), így ráfanyalodtak az előállításához a narancsra.

Úttörőnyakkendő.

Ehhez is van egy kellemes emlékem. A méltán híres Tigris őrs vezetője voltam anno, ám a csapatot feloszlatta az intoleráns tanári kar, miután az őrsi foglalkozáson a lányokat kilógattuk a második emeleti ablakokból. Nem hitték el a magyarázatot, hogy az erkélyjelenet modern feldolgozását próbáltuk csupán...

Lehetne még a végtelenségig sorolni az emlékeket, nem? Hurrá, hajrá, előre!

 A Deko televízió egyik adásában láttam régebben egy részt, ahol bemutatták, hogyan kell házilag kiburkolni egy fürdőszobát. A műsorvezető szerint egyszerű a dolog, nem kell hozzá más, csak egy vízmérték, fogas glettvas és némi bátorság... ( Ismerjük a mondást, miszerint egy kis malter, egy kis mész, kőművesnek nem kell ész ). Mit mondjak, végigröhögtem az egész adást.

A héten Rákosborzasztón burkoltam egy fürdőszobát - más munkáját helyrehozva. A kolléga ugyanis olyan rondán rakta a csempét, hogy a lapok sarkaira akár fürdőköpenyt lehetett volna felakasztani, az ablak körüli élvédőzés minőségéről ne is beszéljünk. Gondoljunk bele, ha egy burkoló ilyen munkát végez, akkor egy laikus ember hogyan csempézne Deko tévé módra?

Az eddig felrakott lapokat levertem, a falakat átnéztem, ahol kellett ott gyalultam belőle, máshol belehúztam csemperagasztóval a teknőkbe, az ablakot normálisan kispalettáztam, hogy az élvédő tökéletesen álljon majd. Beraktam a vakolaterősítő szalagokat, leszigeteltem a felületet, majd ezek után jött a fejmunka, kiosztani úgy a lapokat, hogy a falak sarkainál és az ablaknál minél egyformább méretűre vágott lapok jöjjenek ki.

Íme a végeredmény.

 Beütött a nyár, mint Chacon Isztvánkokókovácnak. Ilyenkor sokféle probléma szokott felmerülni, például ha nem hideg a sör, a leégés a napon, a pollenallergia, vagy a szmog, esetleg a nem kellő hőmérsékletű sör. Vagy ez utóbbit említettem már? 

A szmog a kedvencem. Télen ugye azzal indokolják a jelenlétét, hogy az emberek sokat tüzelnek szénnel, vagy fával, aminek a füstje koncentrálódik a levegőben, pláne szélcsendes, esetleg ködös napokon. Na de nyáron? Olyankor a legjobb az elöregedett gépjárművekre fogni a dolgot. Ezzel kapcsolatban születtek is különféle rendeletek, hogy csökkentsék az egészségügyi határt meghaladóan szennyezett légkörű városokban a szmog koncentrációját, kisebb-nagyobb sikerrel. Úgy gondolom, néhány szerény, ám de annál nagyobb kaliberű ötletemmel én is időben tudok alternatív javaslatokat megfogalmazni a szmog kialakulásának megelőzésére, illetve megszüntetésének lehetőségeire.

Ugye a fák tisztítják a légkört. Mindenki, aki kimozdul otthonról,  hátizsákjában hordjon egy facsemetét magával. Idősek, nők, gyerekek, emósok, informatikusok egy kis cserjét, életerős macsók akár komolyabb tölgyekkel is próbálkozhatnak.
Óránként 5 percre mindenki kapcsolja be a hajszárítóját és tartsa ki a nyitott ablakon, hogy az így keletkezett szélvihar tisztítsa az ország levegőjét. Akiknek nincs hajszárítója - például: hajléktalanok, skinheadek  - azok  egy összehajtogatott, nagyméretű újsággal (Nemzeti Sport, Népszava,Magyar Nemzet) legyezzenek. Igazából ez az ideális megoldás, mert energiatakarékos és jótékonyan égeti a zsírfelesleget.
A hazánkban élő jelentős létszámú ázsiai egyéneket egy 2/3-os támogatással huszárosan átvitt törvényben kötelezném napi 8 óra riksázásra/fő, így kínálva komoly alternatívát a szennyező gépjárművek kiváltására. Aki erre a törvényre ferde szemmel nézne, azt sutty, már be is soroznám riksázni.
Tavasszal, ha tiszta, friss levegő önti el a Kárpát-medencét, mindenkivel kötelezően elrakatnék belőle egy tízliteres dunsztosüveggel, amit szmogriadó esetén kinyittatnék, így frissítve a levegőt.
Végső fegyverként pedig a szmog ellen be kell vetni csáknorriszt,vagy mekgájvört - esetleg Szalacsibácsit, vagy gyurcsányferit, aki tánctudásával eső és viharfelhőket idézne, amik ugye köztudottan kikergetik a szmogos levegőt az adott terület légköréből.
Aki pedig nevetni merne  eme komoly ötleteken, azt fel kell pofoztatni a Szabóbakterrel.